vfkbce

Az őszi félévünk egyik legösszetettebb projektje az Unicum Házzal együttműködve valósult meg. Az Unicum Házat már második féléve sorolhatjuk a partnereink közé, az elmúlt hónapokban pedig a szervezetünk számára úttörő programsorozat részesei lehettünk általuk.

Az Unicum Ház a Zwack Nyrt. múzeuma és látogatóközpontja, amely vezetősége a mi együttműködésünket kérte a múzeum innovatív lehetőségeinek megvizsgálására. Egy 8 fős csoporttal így betekintést nyertünk a látogatóközpont működésébe, megnézhettük a látogatók elől elzárt területeket is. Annak érdekében, hogy minél értékesebb ötleteket dolgozhassunk ki, a projekt második fázisaként esetoldó workshopot is tartottunk, melyen egyik, a területen jártas alapító tagunk összegezte számunkra az esetoldás módszertanát. A végső megoldásokon 2-3 fős csapatokban dolgoztunk, az ötleteinket pedig az Unicum Ház irodájában prezentálhattuk a látogatóközpont vezetőjének. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy javaslataink azóta az igazgatóság elé kerültek.

Az Unicum Háznak sok sikert kívánunk az általuk és általunk megálmodott fejlesztések megvalósításához, és reméljük, több eredményes projekt részesei lehetünk még Velük együtt.

vfkbcevfkbcevfkbcevfkbcevfkbcevfkbce