Az esettanulmányoktól a projektmenedzsmenten át a sportig tagjaink a 2017/18-as tanévben összesen 24 különböző versenyen vettek részt.

Gratulálunk Pásztor Lóránd tagunknak az esettanulmányi versenyeken elért eredményekhez!
Lóránd Názon Dórával, Névery Tamással és Somogyi Gáborral az IFUA esettanulmányi versenyen 2. helyezést ért el.
Emellett Názon Dórával a Business Game St. Gallen 2018 Daimler challange versenyen 2. helyezést szerzett.
Illetve Dienes Kingával, Névery Tamással és Gyebnár Dánielával a Leuven Case Competition (Lcie case) esettanulmányi versenyen 1. helyezést ért el.
Lóránd esettanulmányi versenyeken elért eredményeivel az Év Esetoldója rangsorban az előkelő 4. helyen áll.

Gratulálunk a 2018-as Diák Menedzsment Bajnokságon részt vevő tagjainknak!
Csilics Adél, Fucskó Balázs és Tóth János csapata a középdöntőbe jutottak, míg Czira Emese, Dióssy Kitti és Kovács Nikolett a regionális fordulóban vettek részt.
A versenyen egy, a kerékpárok piacán jelen lévő vállalat vezetőiként az értékesítést és a marketinget érintő stratégiai kérdésekben kellett döntéseket hozniuk a csapatoknak, a megtérülést és a nyereségességet is szem előtt tartva.

Gratulálunk Csilics Adél, Kovács Nikolett és Orbán Zsófia tagjainknak, akik a Corvinus-Generali Innovációs Ötletversenyen való kiemelkedő teljesítményükért a Generali Biztosító mentorprogramjába jutottak!
A hétvégi egész napos verseny során 12 csapat mentorok és biztosítási szakértők segítségével tervezte meg és adta elő a biztosítás jövőjét megreformáló ötletét. A mentorálás során a kiválasztott négy csapat tovább dolgozhat termékén, még több szakértői segítséget kapva.

Gratulálunk Frang Bálint, Fucskó Balázs és Tóth János tagjainknak a Liska Tibor Szakkollégium 2018-as Esettanulmányi Versenyén elért 3. helyezésért!
A verseny során a részt vevő csapatok egy FMCG termék köré alkottak innovatív marketing megoldásokat, melyeket a terméket képviselő vállalat tagjaiból és a BME oktatóiból álló zsűrinek adtak elő.

Gratulálunk Kovács Nikolett, Kurucz Alexandra, Szabó Krisztofer és Szabó Noémi tagjainknak, akik a BME MSZK ESET’17 Start esettanulmányi versenyén a legjobb 8 csapat közé jutottak!
A versenyen a négyfős csapatok az elődöntő során egy háromórás, míg a döntő során egy ötórás esetet oldottak meg, melyet mindkét alkalommal az ötletek prezentálása követett. Az elődöntőben egy online könyváruház problémájára kerestek megoldást a versenyzők, majd a döntőben egy beteg gyermekeket és szüleiket segítő alapítványhoz kapcsolódó esetet oldottak meg.

Gratulálunk Morvai Dóra tagunknak a szép versenyeredményekért!
Dóri Siska Eszterrel, Fodor Péterrel és Czipczer Tamarával a X. Dr. Papp László Számvitel Versenyen 3. helyezést, illetve a VI. Országos Controlling esettanulmány Versenyen 3. helyezést és Bisnode különdíjat ért el.
Emellett Czipczer Tamarával és Krokos Anitával a G. Fekete Éva Térségfejlesztési Esettanulmány Versenyen 2. díjat szerzett.
Valamint Fodor Péterrel, Siska Eszterrel és Csoma Orsolyával a Susánszky János Esettanulmány Versenyen 2. helyezést ért el.

Gratulálunk a Magyar Projektmenedzsment Szövetség 2017/2018-as Projektmenedzsment felkészültségi versenyén eredményesen szereplő tagjainknak! Tóth Tünde 1., Szabó Noémi 2., míg Tóth János 3. helyezést ért el.
Az egyéni verseny során hónapról hónapra összesen hat feladatot oldottak meg a versenyzők, melyek mindegyike egy-egy projektmenedzsment eset köré épült. A változatos feladatok nem csupán a szakmai tudást, de a kreativitást és a problémamegoldó készséget is mérték.

Gratulálunk Frang Bálint, Fucskó Balázs és Tóth János tagjainknak, valamint Földesi Gábor alumni tagunknak, akik Tóth Péterrel egymást motiválva hagyták maguk mögött a 2018 áprilisi Nagykanizsa Spartan Sprint erőt próbáló akadályait!
A Spartan Race Hungary nagykanizsai futamának Sprint kategóriájú akadályfutása egyéni versenyként zajlott, a hivatalos 8,19 km-es távot 223 m szintemelkedés nehezítette.

Gratulálunk Kovács Nikolett tagunknak a BCG Strategy Cup 2018 esettanulmányi versenyen Horváth Balázs, Szücs Zoltán és Nguyen Hong Phuc csapattagokkal elért 1. helyezésért!
A háromnapos eseményre tovább jutó versenyzők hat csapatban, agile módszer segítségével, agile coach és product owner közreműködésével oldottak meg egy vendéglátó egység stratégiájához kapcsolódó esetet. A csapatok prezentálták a javasolt megoldásokat, majd megvitatták az ügyfél vállalat vezetőségét képviselő zsűrivel.

Gratulálunk Tóth János tagunknak a 2018-as BCE Tudományos Diákköri Konferencia Vállalkozásfejlesztés szekciójában elért 2. helyezésért!
János ’Sikerorientált kompetenciák a projektvezetési tapasztalatok függvényében’ címmel, tanácsadás területen készítette dolgozatát, mellyel továbbjutott a 2019-es országos megmérettetésre is.

Valamennyi versenyzőnek gratulálunk! Büszkék vagyunk Rátok!