Kik vagyunk?
Kik vagyunk?
A Vállalkozásfejlesztés Klub (VFK) a Budapesti Corvinus Egyetem meghatározó hallgatói szervezete, amely fejleszti a tehetséges vállalkozásfejlesztés mesterszakos hallgatókat, valamint támogatja szakmai előrelépésüket egy inspiráló közösségben. A szervezet ennek részeként együttműködik a Vállalkozásfejlesztési Intézet oktatói karával és a szakon végzett alumni tagokkal, valamint vállalatokkal is.
VFK kozgyules
A szervezet célja
Szervezetünk célja, hogy olyan, az egyetemi képzésre alapozó, illetve azt kiegészítő tudást nyújtson tagjainak, mely segíti szakmai és társadalmi szemléletük fejlődését. A Vállalkozásfejlesztés Klub elsődleges feladatának tekinti továbbá a vállalkozásfejlesztés mesterszak identitásának erősítését, mind a jelenlegi, mind a már végzett hallgatók esetében.

Tevékenység

A Klub tagjai saját szervezésű szakmai workshopokon, tréningeken és egyéb programokon vesznek részt, szakmai fejlődésük elősegítése és látókörük bővítése érdekében.

Workshopok

A félév során havi rendszerességgel megrendezésre kerülő workshopokon elismert szakemberek interakítv formában dolgoznak fel olyan témákat, amelyek az egyetemen megszerzett tudás kiegészítésére és elmélyítésére szolgálnak. A témakörök a szervezet tagjainak érdeklődése alapján rajzolódnak ki, akár a mesterszakból adódó szakterülettől elkanyarodva.

Tréningek

Az eltérő témákban szervezett, 3-5 alkalomból álló tréningek a félév során mélyebb betekintést engednek egy-egy szakterületbe. Vállalatok képviselői interaktív előadás és feladatok, esetek által ismertetik meg jobban a területet az érdeklődő tagokkal. Ebben a félévben a két témakör a vállalat- és projektértékelés és a social media marketing.

Alumni Mentorprogram

A Vállalkozásfejlesztési Intézet szervezésében megvalósuló Alumni Mentorprogram operatív támogatása a Klub egyik kiemelt tevékenysége. A szervezet fontosnak tartja, hogy a kezdeményezés minél ismertebb legyen a hallgatók és az alumni hallgatók körében, hiszen a programba való jelentkezés lehetősége a vállalkozásfejlesztés szak minden hallgatója számára biztosított.

Közösségépítés

A szakmai események mellett a naptárban szerepelnek közösségépítő programok is, melyek a kapcsolatépítés elengedhetetlen szerepét hivatottak hangsúlyozni a szakmai életben is. Célunk egy olyan közösség kiépítése, mely segíti a vállalkozásfejlesztés mesterszak fejlődését és identitásának erősítését, baráti és szakmai közeget jelentve tagjainak.

Szervezeti felépítés

A Vállalkozásfejlesztés Klub tevékenységét szervezeti egységekre bontva végzi. Valamennyi tag erősíti egy-egy csapat munkáját, amelyek a Szakmai csapat, a Külső kapcsolatokért felelős csapat, a Marketing csapat, valamint a HR csapat. A Vállalkozásfejlesztés Klub vezetőségét a csapatok vezetői és az Elnök alkotják.
Dér Leonóra

Dér Leonóra

Szakmai Vezető
leonora.der@vfkbce.hu
Mamuzsics Dóra

Mamuzsics Dóra

Külső Kapcsolatokért Felelős Vezető
dora.mamuzsics@vfkbce.hu
Zsiros Bernadett

Zsiros Bernadett

Elnök
bernadett.zsiros@vfkbce.hu
Szakács Luca

Szakács Luca

Marketing Vezető
luca.szakacs@vfkbce.hu
Bárczy Dóra

Bárczy Dóra

HR Vezető
dora.barczy@vfkbce.hu

Tagfelvétel

Következő tagfelvétel időpontja: 2021. Január

Események

VFK Büszkeségeink – Mamuzsics Dóra

„Mi lehetünk az orvosok, akik a tünetek alapján diagnózist állítanak fel” A Vállalkozásfejlesztés Klub vezetőségének tagja, aki tavaly három építész […]

vfkbce erasmus térkép

VFK a világ körül

A tavaszi félévben is többen úgy döntöttek közülünk, hogy Nyugat-Európa egyik neves egyetemén töltenek el egy szemesztert az Erasmus+ program keretein […]

Miért jó új tagnak lenni a Vállalkozásfejlesztés Klubban? – Buddy-program!

A 2018/19-es tanév második félévében indítottuk el ‘Buddy-programunkat’, amely keretein belül 6 páros alakult ki. 6 új tagunk mellé egy-egy […]

Támogatóink

Partnereink

Korábbi partnereink

Kapcsolat

A szakmai megkereséseket a vezetőség elérhetőségein vagy az info@vfkbce.hu e-mail címen előre is köszönjük.

Minden kérdésre szívesen válaszolunk az info@vfkbce.hu e-mail címen.

MÉG TÖBB VFK! A szervezetünkkel kapcsolatos legfrissebb információk a Facebook oldalon érhetők el.

A Vállalkozásfejlesztés Klub friss tartalmai ugyancsak megtalálhatók az Instagram és a LinkedIn oldalakon is.

Értesítési címünk: 1093 Budapest, Fővám tér 8. 387. szoba